Községek Magyarországon
fejlec

Babócsa község

Adatok

Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Somogy megye
Kistérség: Barcsi kistérség
Lakosság: 1853 fő
Terület: 30.99 km2
Népsűrűség: 59,79 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 82

Fekvése

Belső-Somogy déli részén, a horvát határtól 5 kilométerre fekszik. Rinya patak a településnél lép be a Dráva árterébe.

Története

Területe az őskor óta lakott, sok réz- és bronzkori leletet tártak fel itt. Előbb a honfoglaló Bogát vezér, később Koppány vezér birtokolta. Az ő halála után I. István kisajátította, majd a bencéseknek adta. Az 1332-es pápai tizedjegyzék szerint akkoriban kápolna állt a településen. Ezután a Tibold- majd a Marczali-család birtokközpontja lett.

1496-ban II. Ulászló már a Báthoryak vandégeként töltött néhány napot a várkastélyban. A várért a török hódítások idején nagy harcok dúltak: Toigon Ozman török hadvezér foglalta el és amikor Nádasdy Tamás nádor megkísérelte visszavenni, néhány akna felrobbant és nagy részét romba döntötte. Báthory András újból felépíttette, de Szigetvár bevétele után ismét a törökök kezébe került és a harcok során ismét komoly károk érték. Végül 1664-ben Zrínyi Miklósnak sikerült visszafoglalnia. A község hajdani várából keltezte Zrínyi 1664. február 11-én azt a bécsi udvarnak szóló jelentést, amelyben a törökök elleni sikeres téli hadjáraatról számol be, egyben az elfoglalt várak megtartására fegyvert és katonát kér a királytól. Az apátság épületét azonban ebben az évben rombolták le a törökök.

A településre a hódoltság után számos, nemmagyar nemzetiségű betelepülő érkezett. Gyors fejlődésnek indult, 1715-től mezővárossá vált, később járási székhely lett. 1891-ben 2443 horvát és magyarajku lakosa volt.

1953-ban nagyobb gázmezőket találtak a környékén és ezzel párhuzamosan termál vizet is felleltek; ennek kiaknázására az 1960-ban a községben termálfürdő épült.

Nevezetességei

Somssich-kastély
  • Törökvár
  • Basakerti vár és templomromok az Árpád-korból
  • Árpád-kori földvár romjai
  • Somssich-kastély, klasszicista stílusú kastély [[1820]-ból
  • Török türbét utánzó kútház a 18. századból

Következő községek

Bábolna | Bábonymegyer | Babosdöbréte | Babót | Bácsalmás | Bácsbokod | Bácsborsód | Bácsszentgyörgy | Bácsszőlős | Badacsonytomaj | Badacsonytördemic | Bag | Bagamér | Baglad | Bagod | Bágyogszovát | Baj | Baja | Bajánsenye | Bajna | Bajót | Bak | Bakháza | Bakóca | Bakonszeg | Bakonya | Bakonybánk | Bakonybél | Bakonycsernye | Bakonygyirót | Bakonyjákó | Bakonykoppány | Bakonykúti | Bakonynána | Bakonyoszlop | Bakonypéterd | Bakonypölöske | Bakonyság | Bakonysárkány

További községek

Tarnaszentmiklós | Vácszentlászló | Zsombó | Dávod | Inke | Vértesacsa | Pusztakovácsi | Körösnagyharsány | Alsónyék | Buj | Nógrádmarcal | Palotás | Hort | Himesháza | Pölöske | Heréd | Radostyán | Sátorhely | Rábaszentmiklós | Markotabödöge | Szentgál | Egyházasfalu | Magyargencs | Apc | Nagycsepely | Tarnalelesz | Kisapostag | Mány | Vámosmikola | Nemesborzova | Tivadar | Szólád | Csanádpalota | Tiszadada | Nemesvámos | Mezőfalva | Sülysáp | Kistapolca | Szerep | Köveskál | Sándorfalva | Törökbálint | Kishajmás | Folyás | Lapáncsa | Leányfalu | Gutorfölde | Mesteri | Vácrátót | Hirics